Anyák napi meglepetés - azaz Kiskukta a konyhában
Amióta a Kisfiam akkora, hogy mellettem egy kis sámlin tud tevékenykedni a konyhában, mindig jön segíteni. Ennek több oka is van. Egyrészt tudom, hogy amíg én az ebéd-főzéssel vagyok elfoglalva, addig ő éppen mit ügyködik. Másrészt megtapasztalhatja a különböző anyagok textúráját, keverhet, gyúrhat, gyömöszölhet, szaggathat. Nem utolsó sorban pedig az vezérelt, hogy hátha így könnyebben megkóstol dolgokat, mivel elég válogatós a lelkem... (De ezt majd egy következő bejegyzésben kifejtem.)
Nem mondom, hogy a közös főzőcske után nincs bombatámadás érzésem, de megéri! Ki tudja, lehet hogy a mi Kiskuktánkból lesz a jövő Mesterszakácsa!
Annak idején, Anyák napja reggelén volt, hogy mi Anyunak ágyba vittük a saját készítésű reggelit. Kisfiammal ennek a hagyományát szerettük volna feleleveníteni, egy kis szerepcserével. Én voltam a Kukta, és ő a Chef!
Palacsinta tészta
- 10 dkg finomliszt + 10 dkg teljeskiőrlésű liszt
- 1 tk sütőpor
- 3 db alma, hámozva és lereszelve
- 3 ek barnacukor
- 2 db tojássárga és a habbá vert fehérje
- ~2 dl tej
- csipet só
- 1 tk őrölt fahéj
- a serpenyő kikenéséhez egy kevés vaj
Forró serpenyőben tenyérnyi palacsintakorongokat sütünk, mikor az első fele elveszti a fényét, fordíthatjuk a másik oldalára. Önmagában is isteni finomat, hát még az avokádós csokikrémmel!
Avokádós csokikrém (jobb, mint a Nutella)
- 2 db érett puha avokádó
- cukrozatlan kakaópor ízlés szerint
- gyümölcs-cukor ízlés szerint
Isten éltessen minden Édesanyát!