Kertész leszek

Anyák napja közeledtével, mindig eszembe jut József Attila verse.

"Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal."

Minden tavasszal elfog a tettvágy, hogy saját termesztésű növények, zöldségek, gyümölcsök kerüljenek majd az asztalunkra. Nem kell több hektáros területre gondolni, épp csak egy zsebkendőnyire. Mutatóba elfér benne egy-két tő ez-az. Természetesen segítségem is van a kertben. Fiúgyermek lévén a Kisfiam imád ásni, húzni-vonni. Egy szóval Erőt kifejteni. Az idén a fűszernövényeken kívül, ültettünk paradicsomokat. A piacon kaptunk különleges fekete paradicsom palántát is. Illetve magról ültettünk pirosat és sárgát. Nincs is jobb, mikor az érett, langyos, napsütéses illatú paradicsomba beleharapunk, hmmm! A másik befutó a cukkini, amiből két fajtát is vetettünk. Egy klasszikus, hosszúkásat és egy helyes dundi fajtát, amit majd jó lesz megtölteni. Az epret a Déditől kaptuk, csak szétkószáltak a tövek a kertben és most átültettük egy helyre, a napos oldalra.

S hogy ezt a "rengeteg" növényt megtaláljuk majd a kertben, gondoltam, készítünk növényjelölőket. A neten a következő ötletekre bukkantunk.

gyurma.jpg

DIY Garden Markers

Evőeszközök

evoeszkoz.jpg

1. DIY Seed Markers for Your Garden - 2. Herb Garden Markers - 3. HOW TO MAKE CHALKBOARD SPOONS - 4. Embossed Tin Garden Markers

Gyerekjáték

gyerekjatek.jpg

1. Scrabble - 2. Beaded Garden Markers - 3. DIY River Rock Garden Markers - 4. Easy DIY Garden Markers