A füstölő csillagok története

Az ember anyukaként gyorsan megtanulja, hogy nem sikerülhet mindig minden. Persze a bennünk rejlő kis maximalista azt diktálja, hogy minden klappoljon és stimmeljen és nehéz megemészteni, ha mégsem így történik. De aztán rájössz, hogy a gyerekeknek tényleg csak és kizárólag az együtt töltött idő számít és az, hogy az közös nevetéssel és örömmel teljen. És az csak másodlagos, hogy milyen lett az, amit szerettél volna összetákolni nekik. Nekem legalábbis ez a világképem a csináld-magad projektekről. :)

Ezen a hétvégén zsírkréta öntésbe fogtunk. A neten fellelhető instrukciók szerint nem tűnt nehéznek és a fenti fotón látható ígéretes végeredménnyel kecsegtetett. Elővettük hát a megmaradt régi zsírkrétáinkat, "megpucoltuk" őket a rajtuk maradt papírtól és apró darabokra tördeltük, így:

Az összetört zsírkréta darabokkal vegyesen megtöltöttünk egy formát és előmelegítettük a sütőt. Az utasítás szerint 200 fokon kb. 10 percig kell "sütni", majd kivenni és hagyni kihűlni.

Az egyetlen bökkenő csak az volt, hogy formának egy csillagos jégkocka készítőt választottunk, ami habár szilikonból készült, mégsem erre a célra született, így néhány perc sütés után olvadni és füstölni kezdett. Hogy mentsem a menthetetlent megpróbáltam egy fém csipesszel kikapni a sütőből, mielőtt ráolvad a sütőnk összes létező alkatrészére és a szomszédok kihívják a tűzoltókat, de alig sikerült kikaparni. A végeredményt ugyan lefotóztam, de mégsem osztanám meg Veletek, mindenesetre igényelt némi takarítási utómunkát. :) Egy kicsit szörnyülködtünk felette, aztán nevettünk egy nagyot Miával, néhány megmaradt darabka zsírkrétát eltettünk belőle és megígértem neki, hogy kárpótolom valami jó kis zsírkréta készlettel.

Címkék: kreativ, diy, zsírkréta